Nem búcsú, hanem emlékezés
Mindannyian végig megyünk ezen az úton, egyszer elveszítjük azt, akit szeretünk és egyszer minket is elveszítenek szeretteink…
Bereczky Judit csendben elment…
Életem egyik legnehezebb feladata áll előttem: Közös barátainknak, régi tanítványainknak és ismerőseinknek el kell mondjam, hogy Jucus már nincs velünk, hétfő hajnalban csendben elment…
Mi, akik közelebbről ismertük Őt, tudtunk arról a kemény harcról, amit évek óta folytatott súlyos betegsége ellen, de reménykedtünk… Az utolsó pillanatig bízva az erejében és a csodában…
És most elveszítettük Őt. Ha sírunk, magunkat siratjuk, mert tudjuk, hogy Ő már jó helyen van, de szívünk ezt még nem fogta fel.
Hiányát minden nap érezni fogjuk, keressük azt a rendkívüli testnevelő tanárt, aki hihetetlen munkabírásával, a sport iránti elkötelezettségével és lelkesedésével hosszú időn keresztül meghatározta iskolája sport életét.
Keresik majd a tanítványai, akiknek személyes példájával mutatott utat, mértéket és értéket teremtve életükbe.
Keresik a barátai és kollégái, akik minden helyzetben számíthattak rá, akiknek ha kellett, minden segítséget megadott bármikor.
Keresi majd Őt szerető és összetartó családja, akik végig támaszai voltak.
Keresem majd azt az embert, akivel 23 évvel ezelőtt megálmodtam gyerekeknek egy szabadidős sport egyesületet, és akivel végig jártam azt az utat, hogy az sikeressé váljon.
Keresi majd az a több száz gyerek, akik oda évről évre visszajárnak.
Keresem a legjobb barátomat…
Hiányozni fogsz…
Isten veled, Jucus! …És Te már Vele…
